Hát most NEM

Nem írok semmit, mert most épp rohadtul elegem van az 5 óra helyett 10 órás vonatozásokból, az otthon hagyott bérletekből, a nem megtartható, de már elkészített kiselőadásokból, az összekarcolt szemüvegemből, ami már gyenge, a nemalvásból, meg kb. mindenből, ami történik.
És mi jön még?!
Na szóval, panaszkodok én eleget, ez a blog nem erre van. Úgyhogy ezért nem írok.
(Najó, azért még megosztanám, hogy legszívesebben minden embernek egyenként tépném ki a belsőségeit és széttrancsíroznám... na de még azt hinnétek, hogy agresszív vagyok...)
A legundorítóbb az egészben, hogy ugyanolyan savanyú képpel járok az utcán, mint a másik 10 millió ember, akiket ezért szidni szoktam...

Respekt, T.

Ma az egyetemen vettem egy pizzát az alagsori büfében (most ezt a helyet azoknak, akik nem járnak oda, a fantáziájára bízom), és miután félig megettem a csoffadt, mikróban melegített étket, észrevettem, hogy a közepén egy penészpötty tanyázik... Nem volt nagy, na, meg minden, na de akkorishátértitek.
Én persze, amilyen kis szerencsétlen vagyok, simán kidobtam volna a kukába a pizzát és vele együtt az elköltött 280 Ft-omat, de szerencsére ott volt T., aki egy hős. Megtestesíti Dórát a Mondják meg Zsófikánakból (tudjátok, Szabó Magda). Ugyanis Dóra a regényben mindig szólt (legalábbis ezt mondta a Zsófika szempontjából fókuszáló elbeszélő), ha a piacon kevesebb nápolyit adtak, mint kellett volna...
Szóval, T. csak annyit mondott (nem hiszem, hogy szó szerint, de mindegy): "Ne sz@rakodj már, hát penész van a kajádon!" Majd addig várt velem a büfé előtt, amíg végre észre nem vette a büfés néni, hogy ott vagyok. És kaptam egy újat.
Na hát ilyenek vannak velem.
(Ui: kicsit frusztráló, hogy senki se kommentel...)

A nénik mindig hátra szállnak...

Na most ezt a varródanis sort nem azért idéztem, hogy nagyon műkedvelőnek tűnjek, meg nem is azt akarom belőle kihozni, amit ő (hogy álldogálnak, meg üldögélnek), hanem inkább a MINDIG szót hangsúlyoznám ki.
Budapestet elég nagy városnak képzelem. Na jó, nyilván más országokban levő más városokhoz képest semmi, de én itt szocializálódtam, nekem eléggé nagy. De ahhoz nem elég nagy, hogy ne ugyanazokat az embereket lásd mindennap.
Mondjuk ez engem nem borzaszt el, inkább megnyugtató. Meg lehet például nézni, hogy az igénytelen, csúnyánfestettvöröshajú nő az elmaradhatatlan energiaital-cigi kombóval épp melyik igénytelen csillogós cuccát vette fel, nála sosics szatyor, de a kövér barátnőjénél viszont mindig bazinagy. A szigorú nézésű göndör hajú nőt kifejezetten nem kedvelem. Mindig hegyes a cipője, legtöbbször hosszú a szoknyája és szögletes a szatyra... múltkor azért a virágcsokrára felkaptam a fejem. A neonszín-narancssárga topban futó néni is ismerős, a csaj a menő fehér biciklivel, meg a fiatal pasi a narancssárga kockás nadrágban, gyereküléssel a bringán. A mindig csúnyán néző tizenéves lány. És nyilván vannak még páran. És még ránk - magyarokra - mondják, hogy nem vagyunk színesek. Talán túlzottan is...
A múltkor egyébként, ha már a Batthyány térnél tartunk - itt jegyezném meg, hogy természetesen minden, a mai bejegyzésemben előforduló személy a képzelet szüleménye - a múltkor, reggel ködbe borult a Parlament. Én amatőr módon a telefonommal fotóztam, mint ahogy néhány amatőrtársam is, de egyúttal megdöbbenhettem azon, hogy mennyien járnak profi fényképezőgéppel a "zsebükben". Persze az is lehet, hogy tudták, hogy aznap reggel érdemes lesz a Batthyányn fotózni, ezért feltétlenül be kell férnie a fotóapparátnak a retikülbe?

hátezvan

Reggel 07.20 körül eszembe jutott egy blogbejegyzés, de most, 22.30-kor, mire végre gép elé jutottam, már nincs kedvem leírni... így van ez.

Van olyan...

Van olyan, hogy mágikus hang. Vannak jó hangok, és vannak a mágikusak, bár én eddig csak egy ilyet hallottam. Igazából már az albumot hallgatva sejthettem volna, de ezt élőben tapasztalhatja csak meg az ember.
Ma körbebkv-ztam (nem tudom, hogy kéne írni ezt a szót) Budapestet egy 40 perces Palya Bea koncertért. Hát, abszolút megérte. Le voltam maradva idáig, mert még sosem voltam koncertjén.
Olyan is van, hogy az ember (lánya) össze van kötve egy láthatatlan cérnával, vagy inkább damillal egy másik emberrel, és a cérna/damil annyira jól funkcionál, hogy rezgéseket közvetít az egyik ember szívétől a másik ember szívéig, az egyik ember lelkétől a másik ember lelkéig. Na de ez még mindig semmi. Romantikus lélek vagyok, hiszem, hogy ilyen elég sok van. De ma ilyet egy színpadon láttam, ami mindjárt más körülmény...
Szóval Palya Bea és Dés András között - a színpadon legalábbis - van egy ilyen damil, tudom, hiszen ma láttam.
A világ (egyik, ha nem A) legjobb énekesnőjét pedig nem szükséges külön méltatnom, érdemei teljesen nyilvánvalóak.

Itt van az ősz, itt van újra

Miután M-től elbúcsúztam, felültem a 18-as villamosra. Rádöbbentem, hogy még sosem voltam szeptember elsején fél 8-kor Budapesten! A kislány-szeptember elsejéimet T községben, a nagylány-szeptember elsejéimet É városban töltöttem. A majdnem-felnőtt, egyetemista szeptember elsejéimre nem emlékszem, valószínűleg sokáig aludtam, és azt hittem, még nyár van.
Szóval, ha már így alakult, gondoltam, kiélvezem a dolgot úgy igazán. Elvillamosoztam tehát a Moszkva téri McDonald's-ba, és vettem egy kávét. Csodáltam néhány percig az ünneplőbe öltözött Moszkva teret. Összehasonlítottam az évnyitóra igyekvő pesti tiniket az anno É városban évnyitóra igyekvő tinikkel, és azt láttam, hogy ugyanúgy próbálják szabotálni az ünneplő ruha viselését. De azért eléggé ünneplőben volt így is a Moszkva tér, na.
Utána kávéval a kezemben felültem a csodás új típusú vonatra, és élveztem az MR2 adását.
Szóval, egészen különleges reggel volt. Azt hiszem, még sosem mentem haza M-től ilyen korán.