Na most ezt a varródanis sort nem azért idéztem, hogy nagyon műkedvelőnek tűnjek, meg nem is azt akarom belőle kihozni, amit ő (hogy álldogálnak, meg üldögélnek), hanem inkább a MINDIG szót hangsúlyoznám ki.
Budapestet elég nagy városnak képzelem. Na jó, nyilván más országokban levő más városokhoz képest semmi, de én itt szocializálódtam, nekem eléggé nagy. De ahhoz nem elég nagy, hogy ne ugyanazokat az embereket lásd mindennap.
Mondjuk ez engem nem borzaszt el, inkább megnyugtató. Meg lehet például nézni, hogy az igénytelen, csúnyánfestettvöröshajú nő az elmaradhatatlan energiaital-cigi kombóval épp melyik igénytelen csillogós cuccát vette fel, nála sosics szatyor, de a kövér barátnőjénél viszont mindig bazinagy. A szigorú nézésű göndör hajú nőt kifejezetten nem kedvelem. Mindig hegyes a cipője, legtöbbször hosszú a szoknyája és szögletes a szatyra... múltkor azért a virágcsokrára felkaptam a fejem. A neonszín-narancssárga topban futó néni is ismerős, a csaj a menő fehér biciklivel, meg a fiatal pasi a narancssárga kockás nadrágban, gyereküléssel a bringán. A mindig csúnyán néző tizenéves lány. És nyilván vannak még páran. És még ránk - magyarokra - mondják, hogy nem vagyunk színesek. Talán túlzottan is...
A múltkor egyébként, ha már a Batthyány térnél tartunk - itt jegyezném meg, hogy természetesen minden, a mai bejegyzésemben előforduló személy a képzelet szüleménye - a múltkor, reggel ködbe borult a Parlament. Én amatőr módon a telefonommal fotóztam, mint ahogy néhány amatőrtársam is, de egyúttal megdöbbenhettem azon, hogy mennyien járnak profi fényképezőgéppel a "zsebükben". Persze az is lehet, hogy tudták, hogy aznap reggel érdemes lesz a Batthyányn fotózni, ezért feltétlenül be kell férnie a fotóapparátnak a retikülbe?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
végre rájöttem, hogy ezt a blogot használod épp..na most már olvasni fogom!!!
Megjegyzés küldése